Bemutatkozunk

A Dallospilates Studió megalakulása óta az igényes mozgásnak ad otthont.

Célunk, hogy a vendégeink úgy érhessék el a céljaikat, hogy az odavezető úton minden alkalommal jobb közérzettel távozzanak, mint ahogyan érkeztek.

Hogy bármilyen céljuk is van, az eredmény mindenképpen fájdalommentesen élvezhető legyen.

Oktatóink a szakmai együttműködésen kívül, olyan közvetlen, támogató közeget biztosítanak, ami sokszor nem csak a tanítványok tesi fejlődését segíti, hanem az élet egyéb területein is municióval szolgálnak.

Oktatók

Használt eszközök

A reformer gépek mind ugyanazon az elven működnek: felépítésükből adódóan vezetik a testet a helyes használat irányába, segítenek stabilizálni, és úgy elsajátítani az egyes gyakorlatokat, hogy azokat utána a talajon végezve, reformer gép nélkül is pontosan, a pilatesi alapelvek alapján végezzük. A rugós terhelésnek köszönhetően minden reformer gép ízületkímélő, hiszen fokozatos terhelést ad. A reformer gépen és a hozzá tartozó kiegészítőkkel számtalan pilates gyakorlat végezhető a teljesen kezdőtől egészen az extra haladó szintig.

Professional reformer
Back & Roll reformer
Rehab reformer


Kisív

Az ideális gerincív eléréséhez használt finomabb eszköz, amellyel korrigálni tudjuk a gerinc ívét, illetve egyes gyakorlatok végpozícióiban intenzívebb kimozgatást érhetünk el.

Gerinckorrigáló

Formájából adódóan változatos kiinduló helyzetekre ad lehetőséget, ami segíti a gerinc állapotának eredményesebb korrigálását.

Nagylabda

Köszönhetően a labda adta instabil és rugalmas felületnek kényelmesen fokozhatjuk vele a gyakorlatok intenzitását.

Pilates karika

Ez a vállszélességre optimalizált eszköz alapvetően szinte súlytalan, így megtartása nem okoz jelentősebb kihívást. A tornázó egyén dönti el, hogy mekkora terhelést vár el az eszköztől, és annak függvényében szorítja erősebben vagy gyengébben.

Pilates henger

Kemény henger, amely instabil felületet ad a gyakorlatok intenzitásának fokozásához, kézben tartva pedig garantálja a mérettartást.

Foam Roller

Mauris fermentum dictum magna. Sed laoreet aliquam leo. Ut tellus dolor, dapibus eget, elementum vel.

Bosu

Nem klasszikus pilates eszköz, de kellően ingatag felület nyújt egyes gyakorlatok nehezítéséhez, ötvözi a gerinckorrigáló és a labda előnyeit. A kétféle felületkiképzés az instabilitásban is változatos lehetőségeket enged.

Gymstick

Elvárja a folyamatos kontrollt, ezért egy haladó eszköz. Folyamatos ellenállásban tart minden izmot, így használatával egy igazán izzasztó, haladó órára váltunk jegyet.

Kislabda

A nagylabda instabilitását és a karika összenyomhatóságát ötvözi ez az egyszerű, a csípőszélességre optimalizált eszköz.

Gumiszalag

Végtelenül egyszerű eszköz, melynek egyedülállóságát az adja, hogy nagyon erős és nagyon gyenge terhelésre is lehet használni, ugyanakkor ízületkímélő és segíti a folyamatos kontroll megtartását.

Homok súly

Fél kilós súly, mely elegendő ahhoz, hogy fokozottabban terheljük az izmainkat a pilates óra során

Képek